Újra jótékonysági koncert a Szegedi Nemzeti Színházban a Szeged Első Lions Club rendezésében
Hosszú idő után újra jótékonysági koncertet szervez a Szeged Első Lions Club a Szegedi Nemzeti Színházban. A klubnál már több mint két évtizede hagyomány az őszi jótékonysági koncert szervezése. 2019. október 2-án a KFT Zenekar fellépése volt az utolsó ilyen rendezvénye a szervezetnek. Ezt követően sajnos a pandémiás helyzet miatt sorra elmaradtak a tervezett koncertek.
Dr. Bella Zsolt, a klub elnöke elmondta, hogy 2,5 év kihagyás után szerettek volna egy igazán különleges koncerttel újra megjelenni, ezért esett a választás a Modern Art Orchestra előadására. A Szeged Első Lions Club a rendezvény bevételeiből a "Makray" Fogyatékkal Élő Gyermekek Nappali Intézményét fogja támogatni.
„Reméljük, hogy minél több jegyet sikerül majd értékesítenünk és meg tudjuk tölteni a színházat a világzene/jazz/blues zene kedvelőivel, akik jegyvásárlásukkal hozzájárulnak egy jótékonysági akció megvalósulásához is” - tette hozzá a klub elnöke.
A Modern Art Orchestra: Tizenöt magyar parasztdal című előadásában Harcsa Veronika (ének), Gőz László (trombita), Dresch Mihály (szaxofon) és Lukács Miklós (cimbalom) vendégszerepelnek. A Tizenöt magyar parasztdal Bartók Béla műve. Az eredetileg szóló zongoradarabokat a Modern Art Orchestra kreatív elméi, Bacsó Kristóf, Ávéd János, Subicz Gábor és Fekete-Kovács Kornél írták át nagyzenekarra, melynek során gondosan ügyeltek a dalok eredeti formájának és szólamainak megőrzésére. A tizenöt folk melódia megszólalása között a MAO kiváló zenészeinek vezetett improvizációja épít hidat.
A MAO tizenegy éves fennállása óta nemzetközileg is elismert nagyzenekarrá nőtte ki magát, mely számos zenei műfajban elkötelezett, közöttük a jazz, pop, klasszikus és kortárs zenében is kiemelkedő. Az évek alatt rengeteg díjjal, elismeréssel gazdagodott és számtalan koncertet adott: Budapesten rendszeresen fellép a Budapest Music Centerben, turnézik Európa-szerte, az Egyesült Államokban és Izraelben, valamint játszott már olyan legendás művészekkel, mint Tom Harrell, David Liebman, Chris Potter, James Morrison, Bob Mintzer, Rhoda Scott, Adam Nussbaum és Ennio Morricone.
A koncert zenei anyagát áthatja Bartók öröksége, azt a bizonyos kelet-közép-európai életérzést a MAO egyenesen annak hazájából hozza magával.
A jegyeket a színház Jegyirodájában vagy online lehet vásárolni. Aki a koncerten nem tud, vagy nem szeretne részt venni, de szívesen támogatná a "Makray" Fogyatékkal Élő Gyermekek Nappali Intézményét, kérjük pénzbeni adományát juttassa el a Szeged Első Lions Club 10402805-28021359-00000000 számú számlájára.
A jótékonysági szervezet további tervezett programjairól Bella Zsolt elmondta, hogy részt fognak venni a Magyarországi Lions Clubok szövetsége által meghirdetett ” GYŰJTÉS A HÁBORÚS MENEKÜLTEKNEK” programjában. Az adománygyűjtés célja, hogy segítsenek a kárpátaljai honfitársaink, valamint minden az otthonaikat elhagyni kényszerülő embertársunknak.
A klub szintén több éve tervezi a Pál utcai fiúk című darab bemutatását a Pannon Várszínház előadásában a Szegedi Nemzeti Színházban, melyre 2022. május 9-én kerül sor. Részletekkel a klub később jelentkezik.
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Vállalkozói est Győrben, a jótékonyság jegyében2024. november 29. 10:00 LIONS Békeposzter pályázat zsűrizés
2024. november 26. 22:00 LIONS Európa Fórum 2024
2024. október 29. 22:00
Club híreink
Koncert a sérült gyermekekért a Szeged Első Lions Clubnál2024. november 26. 12:00 Illényi Katica és a Hot Jazz Band a Belvárosi moziban, jótékonysági koncertet szervez a Szeged Első Lions Club
2024. október 17. 07:00 Adomány a HHH-s gyermekeknek
2024. október 08. 09:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Szeged Első Lions ClubAdószámunk:
18468809-1-06
Számlaszám:
10402805-28021359-00000000
cím: 6720 Szeged,
Nagy J. u. 4
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.