Maszkot adományozott a Szeged Első Lions Club a Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola diákjainak és pedagógusainak
Maszk adományozó akciónk újabb állomása a Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola. 2021. február 9-én 800 db maszkot adományoztunk az intézmény tanulói és dolgozói számára. Az adományokat az iskola Igazgatja Bácsi János vette át dr. Bella Zsolt elnök és Mihályi Géza tagtársunktól. Az iskolában több mint 1 000 gyermek és 100 pedagógus tevékenykedik.
Bácsi János, az iskola igazgatója elmondta, hogy iskolájukban nagy hangsúlyt kap a korona vírus elleni védekezés mind gyakorlati mind edukációs szinten. Az osztálytermeken kívül kötelező a maszkhasználat és minden teremben fertőtlenítő szereket helyeztek ki. A pedagógusok folyamatosan felhívják a figyelmet a védekezés fontosságára. A eredményként értékelik, hogy ebben az évben még nem volt fertőzött tanuló az iskolában és egyetlen osztályt sem kellett ideiglenesen karanténba helyezni.
Az Igazgató úr elmondása alapján a pandémiás helyzet egyik pozitív hozadéka, hogy a tanulók egészségtudatossága lényegesen fejlődött. Példaként említette, hogy a gyerekek egymást figyelmeztetik egy esetlegesen elmaradt mosdó utáni kézmosásra, illetve a kötelező maszkhasználatra.
Adományunkat nagy örömmel fogadták, hiszen a maszk „fogyóeszköz” az iskola mindennapjaiban.

Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Kormányzói Bál 20262026. január 31. 18:00 Négy új tag avatása a Nyírbátori Lions Clubnál
2026. január 13. 14:00 A 2026-os Kormányzói Bál meghívója - Görzsöny Éva kormányzó videóüzenete
2025. december 18. 13:00
Club híreink
Rotary advent a szegedi oroszlánok részvételével2025. december 30. 12:00 Plüss állatkák és csokoládék a gyermekeknek
2025. december 29. 12:00 A ´´szeretet csomagjai´´ újra célba találtak
2025. december 28. 10:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Szeged Első Lions ClubAdószámunk:
18468809-1-06
Számlaszám:
10402805-28021359-00000000
cím: 6720 Szeged,
Nagy J. u. 4
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.