Jótékonysági színházi előadások a Szeged Első Lions Club szervezésében
A Szeged Első Lions Club nem csak jótékonysági koncerteket, hanem jótékonysági színházi előadásokat is szervez, ahol az estek bevételét gyermekintézmények neveltjeinek életét megkönnyítő támogatásokra fordítja. Most egy újszerű támogatásban döntöttek a tagok, ahol magukat a gyermekeket ajándékozzák meg a nagysikerű „A Pál utcai fiúk” zenés, ifjúsági, színházi produkcióval. 38 általános iskola első sorban halmozottan hátrányos helyzetű tanulóit hívták meg térítésmentesen, amelynek eredményeként közel 500 gyermek élvezhette az előadást, a Pannon Várszínház fiatal színészeinek előadásában.
A jótékonysági előadások finanszírozását az egymás után megvalósított két előadás biztosította. A második előadás bevételei adtak arra lehetőséget, hogy a délutáni előadás jegyeit ingyenesen felajánlhatták az iskoláknak. Az első előadás kifejezetten gyermekeknek és felnőtt kísérőiknek szólt, az azt követő nyilvános előadás a karitatív attitűddel és kultúra szeretetével rendelkező támogató felnőtteknek.
A Szegedi Nemzeti Színház méltó körülményeket biztosított az előadásoknak. Az akcióban a szegedi oroszlánokon kívül részt vettek - szervezési segítséggel - a KLIK és a fenntartásában lévő közoktatási intézmények, valamint az egyházi, alapítványi, és egyetemi fenntartású iskolák is. Az előadások óriási sikert arattak –különösen a gyermek előadáson- ahol több ráadásra is buzdították a színészeket. A SZELC a KLIK segítségével gyermekrajz pályázatot is hirdetett a produkció által indukált gondolatokra és a karitatív tevékenység buzdítására. A gyermekrajz pályázatokat június 11-én a Szeged Első Lions Club láncátadó jótékonysági vacsoraestjén kiállítják és ott ismertetik a nyertesek személyeit is.
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Vállalkozói est Győrben, a jótékonyság jegyében2024. november 29. 10:00 LIONS Békeposzter pályázat zsűrizés
2024. november 26. 22:00 LIONS Európa Fórum 2024
2024. október 29. 22:00
Club híreink
Koncert a sérült gyermekekért a Szeged Első Lions Clubnál2024. november 26. 12:00 Illényi Katica és a Hot Jazz Band a Belvárosi moziban, jótékonysági koncertet szervez a Szeged Első Lions Club
2024. október 17. 07:00 Adomány a HHH-s gyermekeknek
2024. október 08. 09:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Szeged Első Lions ClubAdószámunk:
18468809-1-06
Számlaszám:
10402805-28021359-00000000
cím: 6720 Szeged,
Nagy J. u. 4
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.