Jótékonysági Halfesztivál Rotary-LIONS összefogással

2023. szeptember 2-án, Szegeden a 26. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál keretein belül a szegedi Szent-Györgyi Rotary Klub fő rendezésében és a Szeged Első Lions Club társrendezésével újra jótékonysági halfőző versenyt szerveztek a klubok. A közel 150 vendég a halászlé és sülthal jegyek megvásárlásával támogatták a klubok jótékonysági célkitűzéseit.
A rendezvényen a két klub tagjai főztek a vendégeknek. A Szeged Első Lions Club két halfőző mestere Kővári Árpád és dr. Vámosi Lukács most is kitettek magukért. A vendégek persze nem csak a szegedi, hanem bajai halászleveket is megkóstolhatták. Nyolc bográcsban főtt egyszerre a hungarikumnak számító étek. A két klub barátsága, már több mint 20 éve tart és a közös rendezéseken túl már közös külföldi baráti klubokat is szereztek, akik képviselői természetesen most is ott voltak.

Tiszteletét tette a rendezvényen az Országos Lions Alapítvány kuratóriumának elnöke Dr. Buzási Gábor és felesége is. A fesztivál szokásos kísérő programja sem maradhatott el, a Rotary Club Szeged Dóm szervezésében több mint 5 000 megvásárolt gumikacsa indult versenyre a Tiszán, hogy jó ügyet támogasson. A jótékonysági szervezetek a kacsajegyek értékesítéséből befolyt pénzből idén is a Gift of Life programot támogatják. Az újszegedi Partfürdőn persze nem csak a jótékonysági klubok, hanem neves amatőr és mesterszakácsok is főztek, továbbá családok és vállalati csapatok, valamint a közélet és sport ismert képviselői is. A közönséget pop- és népzenei, valamint dzsesszkoncertek, gyermekprogramok szórakoztatták. A Klubok köszönik a támogatást vendégeiknek.
További fotók a linkre kattintva érhetőek el!
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
LIONS Kormányzói Bál - 20242024. február 17. 19:00 Trijumelage 2023 - Jószolgálati lovas program Franciaországban
2023. szeptember 29. 13:00 Kecskeméten rendezik meg az Első LIONS Horgász Csapatversenyt
2023. szeptember 05. 13:00
Club híreink
Republic jótékonysági koncert a sérült gyermekekért2023. december 04. 10:00 Jótékonysági koncert a segítség jegyében Szegeden
2023. november 13. 10:00 ´´Az életöröm mindannyiunké´´ vándorkiállítás anyaga Kaposvárról Szegedre érkezett
2023. november 07. 11:00
Lions szövetség eseményei
Évközi Konvenció2023. december 09. 10:00 III. Kabinetülés (Wanatka Központ)
2024. február 03. 10:00 Kormányzói bál
2024. február 17. 18:00
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Szeged Első Lions ClubAdószámunk:
18468809-1-06
Számlaszám:
10402805-28021359-00000000
cím: 6720 Szeged,
Nagy J. u. 4
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.