Eskütétel a Szeged Első Lions Klubban, és új tagjelöltet hagytak jóvá a szegedi oroszlánok
Az új tagoknak a Klub hagyománya szerint nyilvános eskütételt kell tenniük a klub tagsága előtt. A Lions esküt-melyet mindenhol a világon- az új oroszlánok hangos eskütétellel erősítenek meg, általában a szegedieknél Németh István volt Lions kormányzó alapító SZELC alelnök szokta felolvasni kellő pátosszal. Történt azonban a klub 17 éves fennállása óta először, hogy Németh oroszlán hiányzás miatt nem tudta ezt megtenni. Megtette ezt helyette Kővári Árpád past president, aki Prónay Gyula elnökkel fel is tűzték a tagságot demonstráló Lions jelvényeket. Mindezt azonban a Nemzeti és a Lions himnuszok előzték meg. Gratulálunk Dr. Bella Zsoltnak, Mihályi Gézának és Bartók Csabának.

A klubest másik fontos eseménye volt, hogy Dr. Hegyi Péter egyetemi tanárt egyhangúan a tagjelöltek közé választotta a klub közgyűlése. Hegyi Péter nem ismeretlen a hazai közéletben hiszen tehetséggondozási tevékenysége szinte egyedülálló hazánkban.
A Szegedi Tudós Akadémiát működtető alapítvány alapító titkára,a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Transzlációs Medicina Tanszékének, másodállásban pedig Szegeden, az MTA-SZTE Gasztroenterológiai Multidiszciplináris Kutatócsoportjának vezetője. Nem mellesleg nemzetközileg ismert labdarúgó játékvezető.
Gratulálunk Péternek, és ismervén az Ő elkötelezettségét a társadalmi felelősségvállalás terén, biztosak vagyunk abba, hogy a rendes tagsági feltételeknek kiválóan meg fog felelni.
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Kormányzói Bál 20262026. január 31. 18:00 Négy új tag avatása a Nyírbátori Lions Clubnál
2026. január 13. 14:00 A 2026-os Kormányzói Bál meghívója - Görzsöny Éva kormányzó videóüzenete
2025. december 18. 13:00
Club híreink
Rotary advent a szegedi oroszlánok részvételével2025. december 30. 12:00 Plüss állatkák és csokoládék a gyermekeknek
2025. december 29. 12:00 A ´´szeretet csomagjai´´ újra célba találtak
2025. december 28. 10:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Szeged Első Lions ClubAdószámunk:
18468809-1-06
Számlaszám:
10402805-28021359-00000000
cím: 6720 Szeged,
Nagy J. u. 4
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.