´´Anyám tyúkja´´ Szegeden

A Szeged Első Lions Club szervezésében közel 250 - a szegedi közoktatásban tanuló - gyermek tekinthette meg térítésmentesen az "Anyám tyúkja" produkciót, ahol többek között fellépett Für Anikó, Pogány Judit, Csuja Imre, Mácsai Pál és további nagyszerű színészek az Örkény Színházból.
Köszönjük a Szegedi Nemzeti Színháznak, hogy befogadta az előadást, ahol a magyar költészet legnagyobbjainak versei hangzottak el különleges interpretációkkal. A SZELC küldetésének tekinti, hogy évről évre színházba vigye elsősorban a halmozottan hátrányos helyzetű diákokat, akiknek talán kevesebb lehetőségük van színházi produkciókat megtekinteni.
Így volt ez a korábbi években is, amikor gyermek musicalokat néztek meg a gyerekek(Padlás, Dzsungel könyve, Pál utcai fiúk stb.). A mostani előadást egyfajta edukációs céllal rendelték meg a szegedi oroszlánok, és örömmel konstatálták, miszerint az előadást és tartalmát nagy örömmel fogadták a tanulók. Mint Bella Árpád, a klub soros elnöke kijelentette a gyermekek támogatása mellett célja a klubnak az is, hogy a magas kultúrát is támogassák.
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Kormányzói Bál 20262026. január 31. 18:00 Négy új tag avatása a Nyírbátori Lions Clubnál
2026. január 13. 14:00 A 2026-os Kormányzói Bál meghívója - Görzsöny Éva kormányzó videóüzenete
2025. december 18. 13:00
Club híreink
Rotary advent a szegedi oroszlánok részvételével2025. december 30. 12:00 Plüss állatkák és csokoládék a gyermekeknek
2025. december 29. 12:00 A ´´szeretet csomagjai´´ újra célba találtak
2025. december 28. 10:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Szeged Első Lions ClubAdószámunk:
18468809-1-06
Számlaszám:
10402805-28021359-00000000
cím: 6720 Szeged,
Nagy J. u. 4
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.