A szegedi oroszlánok által is támogatott intézmény, a GEMMA által folyamatosan fejlesztett épülete 10 éves lett

A GEMMA Központ 2010-ban jött létre, néhány szakember kezdeményezésére, akik az addigi munkájuk során szembesültek azzal az óriási igénnyel és ugyanakkor hiányossággal is, amely a fogyatékossággal élő gyermekeket nevelő családokat érintette. Bár a GEMMA Központ 2010-ben jött létre a jelenlegi intézményi épületét (mely korábban munkásszálló ill. kollégium volt) 2015-ben építette át úgy, hogy az intézmény lakóival együtt beköltözhetett. A fenntartó GEMMA ISKOLA Nonprofit Közhasznú Kft. azóta is folyamatosan fejleszti az épületét, s mára már minden igényt kielégítő intézmény lett.
Mély érzéseket támasztó ünnepségen vett részt a Szeged Első Lions Club két tagja Dr. Modok Szabolcs alelnök és Dr. Szeri István alapító elnök november 30-án, ahol a Gemma központ fejlesztő iskola intézményük épületének kialakítása 10. évfordulja alkalmából tartottak ünnepséget.
A társadalmi és egyházi vezetőkön kívül részt vettek dolgozóik, a szülők, önkénteseik és támogatóik. Bemutatták eddigi életútjukat küzdelmeiket a jó cél és elhivatottságuk érdekében, ami mindenkinek könnyet csalt a szemébe. Nem különben akkor, amikor az egyes fogyatékossági szintű csoportok bemutatták kulturális műsoraikat. Köszönet a munkáért a fenntartó alapítványnak, különösen Vass Nellinek és Szabó Tamásnak, és az intézmény dolgozóinak, vezetőinek különösen Péntekné Áginak és Hurgulyné Brigittának, akik elismeréssel, ajándékkal lepték meg támogatóikat. A Szeged Első Lions Club büszke arra, hogy szerény támogatói lehetnek annak az intézménynek, akik felvállalták a 68 fogyatékos gyermek fejlesztését és nevelését. A csodálatosan felújított és funkciójában kialakított épületről a linkre kattintva tekinthetők meg a fotók.
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
35 éves jubileum Fonyódon2026. május 04. 20:00 30 év érték és elhivatottság – ünnepelt a Veszprémi Lions Club
2026. május 03. 17:00 Jubileumi pillanatok Körmenden – 35 éves a Lions közösség
2026. május 03. 12:00
Club híreink
Nagy közönségsikerrel zárult a jótékonysági koncert Szegeden2026. március 18. 16:00 Alkormányzói látogatás a Szeged Első Lions Clubnál
2026. március 09. 16:00 Tiszteletbeli tagi elismeréseket adott át a Szeged Első Lions Club
2026. február 17. 15:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Szeged Első Lions ClubAdószámunk:
18468809-1-06
Számlaszám:
10402805-28021359-00000000
cím: 6720 Szeged,
Nagy J. u. 4
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.