A Szeged Első Lions Club megkezdte a 2022. évi Karácsonyi adományozási akcióit

A Szeged Első Lions Club tagjai mindig is érzékenyek voltak arra, hogy a Karácsony közeledtével segítsenek a rászoruló családoknak és a halmozottan hátrányos gyermekeket nevelő intézeteknek. Így történik ez most is három akciót hirdettek, melyből egyet már teljesítettek is, hiszen hónapokkal ezelőtt indult gyűjtés olyan szegény Roma családoknak, akik nem rendelkeztek megfelelő háztartási gépekkel otthonukban.
A klub tagjai szükséget szenvedő családokat ajándékoztak meg ilyen berendezésekkel, amiben benne voltak az automata mosógépektől kezdve a hűtőszekrényeken át a mikrohullámú sütők is, de még kenyérdagasztó gépet is adományoztak speciális igényre. A berendezéseket az „Elszalasztott 1000 év Közhasznú Egyesület” juttatta el a rászorultaknak. A Közhasznú alapítványt a SZELC ebben az évben kiemelten támogatja, hiszen a november 28-án megrendezett „HOBO 77” jótékonysági koncertjük támogatottjai is Ők.
Az alapítvány fő célja a szegedi rászorult a társadalom perifériáján élő Roma családok támogatása. Ehhez a programhoz csatlakozott most a SZELC. A Klub évek óta támogatja a szegedi Dr. Waltner Károly gyermekotthont (építettek már nekik udvari bútorokat, adományoztak játékokat, de még a koronavírus védekezés okán is támogatták őket védőeszközökkel) most bébi tápszereket adományoztak a sérült gyermekeket nevelő intézetnek, mely adományt Tiszaváry Péter, az intézet igazgatója vette át.
A Klub évek óta támogatja a rászoruló családokat, Karácsony és Húsvét alkalmával élelmiszer és egyéb adománycsomagokkal. Most is így történik, az SZTE Védőnőszolgálat és az „Elszalasztott 1000 év” KHE kiválasztási javaslatára 50 rászorult családot ajándékoznak meg adománycsomagokkal, hogy egy kissé boldogabbá tegyék nekik az ünnepeket.
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Kormányzói Bál 20262026. január 31. 18:00 Történelmi jelentőségű Lions V4 találkozó Visegrádon
2025. december 08. 14:00 A Lions Clubok Magyarországi Szövetsége a CEOSZ országos rendezvényén
2025. november 24. 10:00
Club híreink
Szeged Első Lions Club közös jótékonysági programja az OTP-PICK Szeged Kézilabda csapattal2025. december 09. 16:00 A szegedi oroszlánok által is támogatott intézmény, a GEMMA által folyamatosan fejlesztett épülete 10 éves lett
2025. december 09. 16:00 Rendhagyó színházi előadás a Szeged Első Lions Club szervezésében
2025. november 19. 11:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Szeged Első Lions ClubAdószámunk:
18468809-1-06
Számlaszám:
10402805-28021359-00000000
cím: 6720 Szeged,
Nagy J. u. 4
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.