ELNÖKI BESZÁMOLÓ A 2017/18-as LIONS ÉV-ről.

Az Elnöki megbízást és az ezt jelképező láncot 2017 június 9-én vettem át és kezdtem meg a tevékenységemet. Az első két hónapban /július 07, augusztus 02./ alternatív üléseken viszonylag népes jelenléttel vitattuk meg az elkövetkező időszak feladatait. Javaslatok születtek a működési formánkra, a Tagság fejlesztésre, bővítésre, a taggyűlésünk helyszínére, a hagyományok megtartása melletti megújulásra és a programjainkra vonatkozóan.


Ezek összegzése után készült el a 2017/18-as Lions évre vonatkozó, működési, támogatási javaslataim, amit a szeptemberi ülésen terjesztettem elő és amelyet a tagság egyhangúan elfogadott.


Kialakult a Vezetőség Elnök, Alelnök,/Prónay Gyula/ Kincstárnok, /Nagy István/Titkár /Heizler Tamás/ és ehhez jöttek az aktuális feladatokhoz kapcsolódó Lions Tag/ok/.


Programunk a következő volt:


Szeptember 06. szezonnyitó ülés és ezt követően minden hó első szerdáján Lions Ülés.


Szeptember 15-én Családi program ELI megtekintés, Fehértói Kisvasutas kirándulás, halászlé.


Szeptember 30-án Rotary - Lions teniszverseny a Szentgyörgyi Rotary szervezésében. Eredményeink: szenior 5.hely Kővári Á., Masters 2.hely Bródy J. 4.hely Prónay Gy., 5.hely Domonkos A. 6.hely Háló Pál


Október hó. Elkezdtük  a tartós élelmiszerek és háztartási cikkek gyűjtését az arra rászorulóknak, akik felderítését a Szegedi Védőnő Szolgálat végezte számunkra.


Október 10-én Családi nap keretén belül a vajdasági Palicson a Bóni borászat megtekintése, borkóstolóval egybekötve.


Október 13-án a támogatási tervünk szerint átadtuk a szemüvegutalványokat 30 db á. 25.000.-Ft értékben a szintén a Védőnők által javasolt rászorultak részére, a szegedi Rendelőintézet nagytermében. Átadók: Novák Gyula, Németh István, Prónay Gyula, Kővári Árpád. /750.000.-Ft/


November 10-én Családi program a Szegedi Múzeumi raktár megtekintése.


November 17-én átadtuk a MÁV Szegedi Igazgatósága és a DAKK zRt. Mars téri buszpályaudvara részére az 1-1 db defibrillátor berendezéseket. /600.000.-Ft./
November 20-án a Szegedi Nemzeti Színházban Jótékonysági koncert a Pál István szalonna és az Első Pesti Rackák közreműködésével.
December 01 és 24-e között beosztás szerint, gyűjtési programban való részvétel a Dóm téren valamint a Család segítő program keretében 25 családnak á. 40.000.-Ft értékű tartós élelmiszer és háztartás vegyipari csomagokat adtunk át folyamatosan. /1.000.000.-Ft/
2018 Január 13. Az Országos Lions Bálon való részvétel/Heizler, Prónay, Kővári/
Február 10-én a Szeged Első Lions Club Jótékonysági Bálja keretén belül adtuk át a támogatásaink nagyobb részét. /Dr. Waltner K. gyermekotthon 500.000.-Ft, Koraszülött Mentőszolgálat 1.000.000.-Ft, Vakok és Gyengén látók Otthona /600.000.-Ft/, Gyermek szemvizsgáló készülék a Lions szemszűrő mikrobuszba /2.500.000.-Ft /
Március hó, részvétel az országos Lions fotópályázaton Mihályi Géza tagtársunkon keresztül.


Április 6-7-én Családi program Szilvásváradon a La Contessa élmény és fittness szállodában, Róta Tamás tagtársunk segítségével!


Április 15-ig beadtuk az országos Loins kormányzóság részére a pályázatunkat mely, mint később kiderült, sikeres lett és elnyertük az ÉV LIONS KLUBJA címet! E mellett az ÉV TITKÁRA lett Heizler Tamás titkárunk!


Április 23-án megrendeztük a második jótékonysági koncertünket amely a „NŐ ILLATA” néven Schell Judit és László Boldizsár szereplésével sikeresen és eredményesen lezajlott.


A május 13-tól a borfesztiválon, saját standunk mentén gyűjtöttünk elsősorban a Koraszülött Mentősök részére.


Május 25-26-án az Országos Lions Konvención vettünk részt. Gellért, Nagy, Lódi és Németh oroszlán társaim képviseletében Miskolcon.


Május 28-án megszerveztünk egy Nemzeti Színházi előadást a „Félőlény” címmel, a gyermeknap alkalmából és különböző iskolákon keresztül és az Ágota Alapítvány jóvoltából több mint 300 gyereket hívtunk meg.


Június 08-10 között Országos Lions Regatta és Tenisz, ami a rossz idő miatt elmaradt versenyek ellenére egy jó és hangulatos találkozó volt.


Június 15-én a hagyományos Gellért Szabadidő központban átadtam az elnöki jelvényt Prónay Gyula oroszlán társamnak.


Összefoglalva: Eredményes szép évet zártunk, a társaságot sikerült megmozgatnom, mind a konkrét tevékenységet mind a pénzügyi hozzájárulást illetően. A tagság fejlesztésben is sikeres évet zártunk, amiben nem lehet leállni és mindenkinek figyelmét erre fel kell hívni!


Köszönöm a tagság minden tagjának az éves munkám folyamán nyújtott együttműködést és a sikerekért tett erőfeszítéseket!

Oroszlános üdvözlettel:   Kővári Árpád


Képgaléria


Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba